Nem találnám helyesnek, ha minősíteném a Matolcsy György vezette jegybank és az annak nevében hivatalosan a Portfolión megjelent írásomra reagáló Virág Barnabás vitairatát. Az önmagáért beszél. Ehelyett és anélkül, hogy elmélyednék a részletekben, két kérdést érintek pusztán az illusztráció okán.
A modern magyar gazdaságtörténetben eddig egyetlen jegybankelnöki beszéd sem ért el akkora figyelmet, mint Matolcsy György december 5-én az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában tartott beszámolója. Átalakuló világunkban a gazdaságunkat fenyegető veszélyeket és a fenntartható felzárkózási pályánkat megalapozó ötleteket taglaló elnöki gondolatok napokig tematizálták a szakmai diskurzusokat. Sajnálatos módon azonban többen is voltak, akik egy-egy állítást a szövegkörnyezetéből hamisan kiragadva próbáltak meg kritikát megfogalmazni. A politikai szférából érkező, minden józanságot nélkülöző és a pénzügyi stabilitást veszélyeztető hangulatkeltés teljességgel elfogadhatatlan. De ugyanígy problémás, amikor a jegybank korábbi elnöke tesz téves és félrevezető állításokat.
Csütörtökön közzétette az MNB azt az ábrakészletet, amit Matolcsy György december 5-én használt a parlament gazdasági bizottsága előtt elmondott előadásában, mely nagy visszhangot váltott ki. A gyűjteményben olyan grafikonok vannak, melyek alátámasztják a magyar árstopok negatív hatásait, ahogy azt a jegybank elnöke is kiemelte előadásában.
A most kiéleződő ellentét a kormány és a jegybank között bizonytalan gazdasági helyzetet eredményez és a spekulánsoknak kedvez - vélekedett a múlt heti szópárbaj kapcsán Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV hétfő esti műsorában.
Nem kis feltűnést keltett Matolcsy György MNB-elnöknek a Parlament Gazdasági Bizottsága előtt december 5-én elhangzott beszámolója. Írásomban - néhány általánosabb megállapítás után - mindössze egy elemet emelnék ki a jegybankelnök hozzászólásából.
Együttműködési megállapodást kötött az NBSZ-NKI és az MNB a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében. A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját.
"Az MNB határozottan cáfolja a sajtópletykákat és azonnali helyreigazítást kér" - címmel reagált a Magyar Nemzeti Bank arra az értesülésre, miszerint Matolcsy György jegybankelnök tegnap elhangzott kritikáit a személes sértettség vezette volna.
A jegybank azt szerette volna elérni a kormánypártoknál, hogy a parlamenti többség úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy Matolcsy György élete végéig, de minimum 2031-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhasson – írja értesülésekre hivatkozva a Világgazdaság.
További részletek derültek Matolcsy György jegybankelnöknek a Parlament egyik bizottságában elmondott beszédéből. Az eseményen az MNB elnöke élesen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját, és felhívta a figyelmet: válságközeli helyzetben a gazdaság.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első témája Matolcsy György szokatlanul kemény, a kormány gazdaságpolitikája ellen megfogalmazott kritikája volt. A jegybankelnök egyebek mellett elhibázott intézkedésekről, válságközeli állapotról és arról is beszélt a parlament gazdasági bizottságában, hogy azonnal ki kéne vezetni az árstopokat. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében a hétfőn életbe lépő, az orosz tengeri kőolajexportot érintő ársapkáról, és annak potenciális hazai implikációiról beszéltünk Mohos Krsitóffal, a Portfolio Részvény rovatának elemzőjével.
A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat – írta Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A jegybank elnöke hétfőn éles kritikával illette a magyar gazdaságpolitikát.
Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van – mondta hétfőn a parlament gazdasági bizottsága előtt Matolcsy György az RTL tudósítása szerint. Tordai Bence, a bizottság ellenzéki képviselője szerint a jegybank elnöke elismerte, hogy Magyarország a világ öt legsérülékenyebb országa közé került.
Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a független biztosításközvetítők érdekképviseletét ellátó FBAMSZ és az MNB a biztosításközvetítői piac fejlesztése érdekében. Elsődleges cél, hogy a jövőben minél szélesebb körű szakmai közönség ismeretei hasznosuljanak a biztosításközvetítői piac működését javító intézkedések, módszertanok, útmutatók kialakításában.
A jegybank önállóan hozta meg a szeptember végi - jelentős forintgyengülést hozó - kamatdöntését, a kormány pedig november közepéig teljesíteni fogja a Bizottság összes követelményét - nyilatkozta a Reutersnek Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
A keddi 125 bázispontos kamatemeléssel a 16 hónapig tartó kamatemelési ciklust lezárta a jegybank, de a monetáris szigorítás folytatódik - jelentette be Matolcsy György az MNB keddi döntése után. A jegybank elnöke szerint a jelenlegi kamatszint mellett "nincs értelme tovább menni felfelé".
Kedd délután háromtól online sajtótájékoztatót tart a monetáris politika aktuális kérdéseiről Matolcsy György. Az MNB elnöke után Virág Barnabás alelnök is megtartja szokásos háttérbeszélgetését.
„Nincs mese, egyensúlyi növekedésre kell törekedni és Magyarország most letért erről az útról és a sikeres felzárkózásról” – hangsúlyozta a 60. Közgazdász-vándorgyűlés nyitóelőadásában Matolcsy György.
A Jobbik képviselője, Balassa Péter határozati javaslatot nyújtott be, amelyben arra kérte Matolcsy Györgyöt, hogy vonják be az ötforintos érméket, arra hivatkozva, hogy a forint inflálódásának következtében már nem gazdaságos forgalomban tartani. Most válaszolt a jegybankelnök.
Elindult az on-line regisztráció a 60. közgazdász vándorgyűlésre, jelentkezni - az elmúlt évekhez hasonlóan - egy on-line jelentkezési lap pontos kitöltésével lehet - adta hírül a társasság.
2023. október 1-jével 30%-ra emelkedik az eddigi 25%-ról a Jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató (JMM) értéke Magyarországon, vagyis jelzáloghiteleiket ilyen arányban jelzáloglevéllel kell refinanszírozniuk a bankoknak. Az erről szóló friss rendelet a zöld jelzáloglevél fogalmát is meghatározza.